Szakmai rovat 4.
Ezúttal az őshonos növények világába repít minket Kovács Orsi, csapatunk természetvédelmi botanikusa. Az őshonos növények szerepe óriási egy erdőkertben. Az erdőkert alapja az, amiért a lehető legtöbbet kell vetnünk, ültetnünk Belőlük.
És hogy mi ez az alap? Íme. 👇
Miért vagyunk hívei az őshonos növények alkalmazásának?
1. Mert idevalók.
Ők vannak itthon, évezredek óta. Őshonosnak azokat a növényeket tekintjük, amelyek legalább kétezer éve élnek a Kárpát-medence területén, tehát nem az ember hozta be őket, hanem maguk „vándoroltak ide” vagy fejlődtek ki itt (ez utóbbiak a bennszülött növények, azaz endemikus fajok – a hazai természetvédelem legféltettebb kincsei). Alkalmazkodtak a helyi klímához, talajviszonyokhoz, a Nap járásához, az évszakok váltakozásához. Jól érzik itt magukat, szaporodnak, fejlődnek, ide-oda vándorolnak a tájainkon belül – tehát ha őket ültetjük, szinte biztosan megmaradnak és szépen fejlődnek.
2. Mert sokfélék.
Annak ellenére, hogy növényföldrajzilag egyetlen nagyobb területről (a pannóniai flóratartományról) beszélünk (https://hu.wikipedia.org/.../Pannonicum_fl%C3%B3ratartom...), az itt élő növények időben és térben is nagyon sokféle helyről érkeztek hozzánk. Egyesek még a legutóbbi jégkorszakból maradtak itt velünk, mások a mediterránból jöttek föl, ismét mások a hűvös-csapadékos atlanti vagy éppen a száraz-meleg kontinentális vidékekről jutottak idáig, és sok esetben nálunk érik el az elterjedésük határát. Összesen 13 féle ún. flóraelem-típust különböztetünk meg (pl. balkáni, szubmediterrán, atlanti, kárpáti, pontusi, boreális, stb), elterjedésüket ábrázolja a 1. képen levő térkép. Amit József Attila ír gyönyörű versében: „török, tatár, tót, román kavarog / e szívben, mely e multnak már adósa / szelíd jövővel - mai magyarok!” – pontosan ugyanez igaz a növényeinkre is, s a kárpát-medencei nagy „olvasztótégelyben” ugyanúgy valamennyi égtájról érkező növények találnak egymásra, miként mi, emberek is.
3. Mert egyediek.
Az Európai Unió területe 7 biogeográfiai régióra osztható, mindegyiknek sajátos növényzete, éghajlata és földtana van – és ezek egyike éppen a hazánk (és szűkebb környéke) területét lefedő pannon biogeográfiai régió, ahol számos olyan faj és élőhely típus található, ami a 15 tagú unió területén sehol másutt nem. A csak hazánk területén előforduló élőhely típusok és fajok, az ún. „pannonikumok” megóvása tehát a mi feladatunk, szinte kötelességünk – mondhatni, afféle nemzeti minimum. Senki más nem tudja megtenni helyettünk, csak mi, akik itt élünk velük együtt. Ilyen kiemelt jelentőségű bennszülött fajaink például a magyar kökörcsin, a magyarföldi husáng, a tartós szegfű, budai imola vagy a pilisi len, és ilyen, csak a pannon régióra jellemző élőhelyek a pannon lejtősztyeppek és sziklafüves lejtők, a pannon löszgyepek és homoki gyepek, a fás élőhelyek közül a pannon gyertyános-tölgyesek és pannon homoki borókás-nyárasok. Hogy egy másik nagy költőnket idézzük: „Keresheted őt, nem leled, hiába / se itt, se Fokföldön, se Ázsiába…” Csak nálunk, csak ma, csak itt.
4. Mert reziliensek.
Éppen ez a sokféle származás és sokféle alkalmazkodás teszi lehetővé, hogy bármilyen élőhelyre található és ültethető olyan hazai növény, ami ott jól érzi magát. Nem vagyunk „vakok” természetesen a klímaváltozás hatásaira sem, látjuk a málnát észak felé eltűnni, és a fügét dél felől bejönni, látjuk pusztulni a fenyőket és tujákat, és teret nyerni a kaktuszokat és jukkákat az alföldi homokvidékeken. Magyarországon ugyanakkor mintegy 2600-2700 edényes növényfaj él, és ezek többsége rendelkezik olyan szintű tűrőképességgel, hogy a következő évtizedekben (a maguk helyén) még bízvást lehet számítani rájuk.
5. Mert ismerjük őket.
A hazai flóra igen jól kutatott, széles szakirodalma és a fajokat kitűnően ismerő, nagyszerű szakemberei vannak. Meglehetősen jól ismerjük az egyes növények ökológiai igényeit, társulási viszonyait, melyik melyikkel „szeret együtt élni”, mi mivel társítható, milyen talajon, milyen fényviszonyok közepette, üde vagy szárazabb körülmények között hozza ki magából a legtöbbet és virít a legszebben. Egy külföldről, akár más éghajlatról behozott, idegenhonos növényfaj, legyen bármilyen szép is – a hazai flórával való egymásrahatásának ismerete nélkül bármikor „berobbanhat”, túlszaporodhat, akár invazívvá is válhat, amint történt ez jónéhány özönfajnak bizonyult, mézelő vagy dísznövény esetében. Őshonos fajaink azonban részei a hazai életközösségeknek, beilleszkedtek, megtalálták a helyüket, megvannak a „barátaik” és „ellenségeik” – esetleg fogyasztóik is, ha túlszaporodnának. Látjuk őket, ismerjük viselkedésüket a természetes élőhelyeiken, és akkor fogjuk „alkalmazni” őket, ha az adott kert vagy terület ahhoz a leginkább hasonlít. Mindenki jobban jár így ☺
6. Mert hasznosak.
A vadon élő, őshonos növények elképesztő sokasága lehet emberi szemszögből nézve is „hasznos”: mert ehető gyümölcsű, a levele jó illatú, a teája meggyógyít minket, főzetével megfesthetjük a ruhánkat, vagy akár a leveleiből tavasszal illatos saláta készíthető. A medvehagyma-reneszánsz vagy a bodzaszörp-mozgalom csak a jéghegy csúcsa, az utóbbi években-évtizedekben kezdjük egyre jobban újrafelfedezni a „gyomkonyha” fajait, az erdőn-mezőn szedhető, gyűjthető és ehető növényeket, és tényleg úgy van, hogy orvosság van szinte minden fűben-fában. Messze a teljesség igénye nélkül: vadon termő zöldségnövényünk például a spárga, a pasztinák, a medvehagyma; szedhető és akár lekvárnak is befőzhető gyümölcs a som, kökény, szeder, málna, bodza és az útmenti ilyen-olyan szilvák. Őshonos fűszernövényünk a kakukkfű, a mentafajok, a szurokfű, a fehér üröm, a zsályák és az ánizsillatú zamatos turbolya, számtalan gyógynövényünk közül néhány fontosabb az orbáncfű, a galagonya, a cickafark, a fekete nadálytő vagy akár a mindenki által jól ismert kamilla. De még egy friss ropogós saláta is összeállítható olyan gyakori tavaszi növényekből, mint a tyúkhúr, salátagalambbegy, salátaboglárka vagy éppen a pitypang. És ezekért nemhogy az ország-, de szerencsés esetben még a településhatárt sem igen kell elhagyni!
7. És végül: mert gyönyörűek.
Minden élőhelytípusnak megvannak a maga jellegzetes növényfajai, színes cserjéi és vadvirágai, és köztük is olyanok, amelyek szépségükkel, látványosságukkal kiemelkednek a többi közül. A legszebbek és legritkábbak persze védettek, amelyek nem ültethetők házikertben – de a nem védett, gyakori fajok között is található számos olyan virág, amelyek – egymagukban vagy nagyobb csoportban ültetve – színpompás díszei lehetnek egy szép, természetes felépítésű erdőkertnek. Egy nyári, teljes pompájában nyíló, fajgazdag, méhdöngicséléstől hangos vadvirágos rétnél pedig kevés szebb látvány létezik, és kis ügyességgel ez az árkádiai táj a kertünkbe is bevarázsolható. Az alábbi néhány fotóból talán felsejlik, mire is gondolunk….
