2023. április 25., kedd

Faiskolai áruk telepítéshez

Szakmai rovat 5

Az erdőkertek alapjai, árnyékot adói, védelmezői a fák, alattuk pedig a különféle fás és lágyszárú növények alkotta szintek, élőhelyek.

Különféle ruhákban kaphatóak, lássuk kik ŐK és mikor kell ŐKET a megfelelő időben a talajba helyezni.

Szabó Veronika, csapatunk dísz- és gyümölcsfa szakértőjének bejegyzése.

Faiskolai áruk telepítéshez

Végre itt az ültetési szezon!

Miután fáink megkapják a nyugalmi időszakot, vagyis bizonyos mennyiségű hideghatást (7°C alatt), tavasszal fejlődésnek indulnak. Gyümölcsfáknál ezt a hőösszeget jól ismerjük (pl. mandulánál mindössze 50 óra, míg a legtöbb gyümölcsfajunknak 700-800 óra szükséges).

Hogy miért is fontos ez? Miután szépen összegyűjtögették fáink a maguknak szükséges hideghatást, onnantól úgynevezett kényszernyugalomban vannak. Vagyis ott állnak a startvonalnál, és arra várnak, emelkedjen a hőmérséklet, legyen elegendő csapadék, és növekedjen a nappalhossz (sok egyéb tényező által bonyolult összefüggésben).

Ezek határozzák meg leginkább, meddig ültethetünk el egy szabadgyökerű fát, amely a legnagyobb odafigyelést igényli. 

Szabadgyökerű növények 

Az így kínált oltvány (mert a legtöbbjük gyümölcsfa) többnyire két évig nevelkedik szabadföldön, majd az őszi kitermelést követően vermelik őket (gyökerüket nyirkos földdel takarják). Ennek létezik egy változata, a gyökércsomagolt áru (lásd a képek). Ez is szabadgyökerű, de ahhoz, hogy napokat-heteket kibírjon a szupermarketekben, nedves fűrészporba tekerik a gyökereiket, majd fóliázzák.

Földlabdás növények 

A földlabdás növények nevelése is szabadföldön történik. Így elsősorban a díszfákat, többször iskolázott sorfákat, parkfákat, szoliter cserjéket kínálják. Kitermelésükkor a korona méretével összhangban lévő földlabdával együtt emelik ki őket, majd jutaszövettel és dróthálóval rögzítik azt (lásd képek). Ebben a gyökerek egy része megtalálható, viszont épp a felszívó hajszálgyökereket távolítjuk el a művelettel. Ezek védettebbek ugyan, de szintén komolyabb, többéves ápolási munkákat igényelnek telepítést követően.

Konténeres növények 

A leginkább „felhasználóbarát” kategória a konténeres áru. Ezeket legtöbbször a jól ismert műanyag edényben nevelik már a kezdetektől. Itt is időközönként átültetik a növényeket nagyobb konténerekbe, hogy szépen fejlődjenek. Ebben az esetben a vásárló a teljes gyökérzetet megkapja a mutatós növénnyel együtt, így a faiskolás garantálni tudja a szinte 100%-os eredést. Természetesen némi jártasság itt sem árt a telepítésnél, ültetésnél (pl. a konténert távolítsuk el a gyökerekről, legyen megfelelő méretű az ültetőgödör, iszapoljuk be a fákat, karózzuk ültetés után stb.).

🌳🗓️🧑‍🌾

Az ültetés ideje a szabadgyökerű és a földlabdás növények esetében őszre, illetve tavaszra tehető. Előbbi időszak a hosszú indiánnyár miatt megnyúlt, míg utóbbi a változékony időjárás miatt rizikósabbá vált. Tavaszi telepítésnél fontos, hogy a növények azelőtt kerüljenek talajba, végső helyükre, hogy kihajtottak volna. Ősszel is javasolt a lombhullást követően mielőbb végleges helyükre ültetni, mivel a melegebb talaj kedvez a begyökeresedésnek. A gyökerek növekedése 5°C-ig folytatódik.

A konténeres nevelésből származó növényeket fagymentes időben bármikor ültethetjük. Ugyanakkor itt ki kell emelni, hogy a növényeket az ültetésig tudni kell jól tárolni. Nagyon fontos, hogy a gyökerek könnyen át tudnak forrósodni a fekete konténerekben, ami nem tesz jót nekik, továbbá gyakoribb öntözést igényelnek.

A konténeres növények kényelmes felhasználást tesznek levetővé, azonban mégis azt kell mondjam, hogy a szabadgyökerű és a földlabdás növények a rizikósabb eredési arányt követően szívósabbak lesznek, hiszen az új gyökerek már a végleges környezetükhöz alkalmazkodnak. A választás mégsem olyan egyszerű, igaz?